Termékek Menü

Az imádkozó Jézus a szinoptikus evangéliumokban

Ár:
980 Ft
Cikkszám: 40-001
Elérhetőség: Raktáron
Tartalmilag az alábbi témák követik egymást: az imádság Jézus korában – az imádság Jézus életében – az imádság Jézus életében a szin­optikus evangéliumok szerint. Az első két rész általános jellegű, a har­madikban viszont a Jézus által elmondott, illetve tanított imákkal (pl. az Atyához intézett magasztalás, Miatyánk, a szenvedő Jézus fohászai) foglalkozik részletesen a szerző, és szakszerű elemzésnek veti alá őket. Emellett persze arról is szó esik, hogy az egyes evangélisták mit tartottak fontosnak kiemelni Jézus imaéletéből. Márk főképp a szenvedések közepette állhatatosan imádkozó Jézust, Máté pedig az imádság helyes (nem képmutató) formájáról tanító Urat állítja a figyelem középpontjába, míg Lukács azt hangsúlyozza, hogy Jézus rendszeresen, életének minden fontosabb eseménye előtt kereste az Atyával való közvetlen, bensőséges kapcsolatot.
Menny.:db

Leírás és Paraméterek

A könyv értékét növeli, hogy a szerző a zsidóság szokásainak és fontosabb imáinak is figyelmet szentel, s ezekkel összehasonlítva szól az imádkozó Jézusról, kiemelve mind a hasonlóságokat, mind a különbségeket. Az imát tekintve is érvényes az, ami Jézus egész működését jellemzi: nem félresöpri a korábbi értékeket, hanem kiegészíti, megnemesíti és új szintre emeli azokat. Összefoglalóan elmondható: Ternyák Csaba könyve nagy segítség abban, hogy Jézus személyét és személyi titkát jobban megismerjük, ugyanakkor hasznos útmutatás arra vonatkozólag, hogy milyen formában és milyen lelkülettel kell, illetve szabad nekünk, Krisztus-követőknek mennyei Atyánkhoz fordulnunk imáinkban.

Kiadás éve 2005
Kiadó Jeromos
Kötés típusainformation_mark puha
Oldalszáminformation_mark 120
Szerzőinformation_mark Ternyák Csaba

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.

Írja meg véleményét



Megjegyzés: A HTML-kód használata nem engedélyezett!
Értékelés: Rossz Kitűnő