Termékek Menü

Együtt az úton

Ár:
2.200 Ft
Cikkszám: 77-199
Gyártó cikkszám: 978-963-27732-1-6
Elérhetőség: Rendelésre

Jézus Krisztus egyetlen Egyházat alapított, mégis több keresztény közösség igényli, hogy elismerjék, mint az ő igazi örökségét. Valamennyien az Úr tanítványainak vallják magukat, de különbözőképpen vélekednek, és külön utakon járnak. Ez a megosztottság kétségkívül ellene mond Krisztus akaratának, akinek követőivel kapcsolatban az volt a szándéka, hogy „legyenek mindnyájan egy!”

Menny.:db

Leírás és Paraméterek

Erre a kijelentésre épül az összes keresztény vágya az egység helyreállítására és ez fogalmazódik meg az egyházak alapélményében, hogy nem élhetnek úgy egymás mellett, mintha a másik nem létezne.

A több mint százéves múltra visszatekintő ökumenikus mozgalom múltját és jelenét feltáró tanulmánykötet kitekint a vallásközi párbeszéd területére is, mivel a kereszténység feladata, hogy „hirdesse az evangéliumot minden teremtménynek”.

A kötet írásának szerzője: Kránitz Mihály PhD (1959), egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar tanszékvezető professzora, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottsága és a Societas Oecumenica tagja, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke

Kiadás éve 2013
Kiadó Szent István Társulat
Kötés típusainformation_mark kemény
Oldalszáminformation_mark 298
Szerzőinformation_mark Kránitz Mihály

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!