FEJEZETEK A LELKISÉG TÖRTÉNETÉBŐL 2.

„A II. Vatikánum jellege: Sok mindenben különbözött ez a zsinat az eddigiektől. Nem akart dogmákat kimondani. Nem akart tévedéseket elítélni. […] A Zsinat kifejezetten pasztorális zsinat akart lenni, az egyháznak egy új, mélyebb képét kívánta kialakítani és abból a gyakorlati következményeket levonni. […] Nem akart szakítani semmi hagyományos tannal és gyakorlattal, hanem a régi, örök igazságokat úgy mondani, hogy a mai ember is megértse. De ebben már benne volt az elfordulás az előző kornak, a restauráció korának magába zárkózásától, gettószellemétől. König bíboros ezt finomabban mondja: Kitörés háromfajta elszigeteltségből. Elszigeteltség a néptől – ez a laikusok felértékelését hozta; elszigeteltség a többi kereszténytől – ez lett az ökumenizmus szempontja; elszigeteltség a világtól – ez a világ felértékelését hozta meg. A fordulat mindenesetre jelentős.”