Gyökössy Endre: Isten öreg bojtárjának vallomásai

Az életmű teljes, egységes újra megjelentésével ezt a művet szeretnénk megkoronázni. Ünnepi, méltó díszkiadásban szándékozunk letenni az Olvasók asztalára a könyveit, a mai kor igényének megfelelő, elegáns tipográfiával. Most az „elsők között is első” kötetet, Bandi bácsi önéletírását ajánljuk figyelmükbe. E kötet érdekessége, hogy közel 100, nyilvánosságra még nem került családi és egyéb fotót is tartalmaz. – Íme, egy részlet a kötetből: Újpesten, a Viola utcai iskolába jártam. Kedves kis iskola volt. De volt egy rendkívül verekedő, vonalzóval ütlegelő tanítónő, akitől szörnyen féltem. Ha nem a legteljesebb csöndben vártuk, mindenkinek össze kellett csücsörítenie az ujjait, ő pedig nagyokat vágott rá, és borzasztóan fájt. Én különösen nehezen viseltem ezt, mert szüleim soha nem vertek, nem ütöttek meg. Ezért aztán még akkor se nagyon feleltem a tanítónő kérdéseire, amikor tudtam volna. Dacból nem! De azért csak elvégeztem az elemit, és utána már könnyebb volt. Ahogy vissza tudok emlékezni, arra a kérdésre: „Mi leszel, ha nagy leszel?” – mindig azt válaszoltam, hogy „Pap leszek!” A legszebb és legteljesebb ökumenében nőttem fel, sosem éreztem, hogy Édesapám református, Édesanyám pedig katolikus. Nem áll messze tőlem a katolikus vallás, már csak azért sem, mert nagyszüleimnél, ahol a nyaraimat töltöttem, a parasztgyerekekkel együtt még ministráltam is. Nagyon tetszett a kis ministránsruha, és még olyan tisztesség is ért, hogy én rázhattam a csengőt. Csak aztán – sajnos – a plébános úr megtudta, hogy kálvinista, azaz református vagyok, és Apámra való tekintettel eltanácsolt engem a katolikus oltár szolgálatából. Azt nem tudhatta, hogy Édesapámat nem zavarta volna az ökumenizmusnak ez a gyermeki megnyilatkozása…