Isten éltető jóságában

Van egy titkom, amit idáig nem árultam el másoknak, de most megosztom az olvasókkal. Másodéves rendújonc koromban egy jól sikerült nyolcnapos lelkigyakorlat alatt fogalmaztam magamnak egy kis imát. Megmutattam a lelkigyakorlatot adó, kedves jó Kovács Jenő atyának is, ő pedig rábólintott, s azt mondta, hogy ez így jó lesz. Ezt az imát én azóta minden nap elmondom. Néha szórakozottan, néha jobban átélve. Latinul szoktam ezt imádkozni, de most magyarul írom le: „Jézus Szentséges Szíve, alázatosan és könyörögve kérlek, hogy Te, aki engem teljesen méltatlant erre a szent hivatásra meghívni kegyeskedtél, kegyeskedj e hivatásomban halálomig megőrizni. Ne engedd elfelednem, hogy a szegény, engedelmes, türelmes és alázatos szívű Jézusnak vagyok a társa. Neked adtam, Uram, akaratomat, becsületemet, egészségemet, terveimet, életemet és mindenemet. Csak egy dolgot kérek Tőled: adj nekem szeretetet, mégpedig igen nagy szeretetet Atyád iránt, Teirántad, és Tebenned testvéreim iránt. Jóságos Jézusom, add nekem szereteted jelét, töviskoronádat, add, hogy mindig azt válasszam, amit te választanál, hogy veled keresztre feszítve már ne én éljek, hanem Te élj énbennem, Jézus Krisztus!”